
A sziklakert építés első hallásra pofonegyszerűnek tűnik. Pedig korántsem az, ha igazán jót akarunk építeni. Több szempontot figyelembe kell venni ahhoz, hogy a sziklakertünk tartós és látványos legyen.
A sziklakert építés egyszeregye
1. Terep
Nem mindegy hová telepítjük a sziklakertet, mint ahogy az sem, hogy milyen a hely tájolása.
2. Terület előkészítése
Fontos a terület előkészítése, a stabil alap, különben a sziklakertünk tiszavirág-életű lesz.
3. Kövek
Célszerű a sziklakert köveit minél természetesebb módon kirakni, ne álljanak katonásan, inkább lazán, akár félig kilógva a földből. A kő lehet terméskő vagy fa is, lényeg, hogy minél élethűbb és természetes legyen.
4. Növényfajták
A növényfajták kiválasztásánál is észnél kell lenni, ugyanis nem csak a látszatra és a külcsínre kell ügyelni, hanem a sziklakerti növények igényeire is. Hiszen nem mindegy, hogy milyen talaj, tájolás, öntözés, gondozás szükséges ahhoz, hogy a kertben gond nélkül pompázhasson.
5. Gondozás, ápolás
Egy sziklakert akkor lesz szép és tartós, ha az utógondozása sem marad el. Általában a sziklakertekkel az első évben kell többet foglalkozni, ilyenkor leginkább gyomlálásra szorulnak. Utána, amikor már a növények otthon érzik magukat, és belakták a helyet, akkor elegendő csak az öntözés és persze a benne való gyönyörködés.
Szeretne Ön is szemet gyönyörködtető sziklakertet?
Kérjen árajánlatot és bízza szakemberre a sziklakert építést és karbantartást: 20/945-45-49 vagy Ingyenes árajánlatkérő űrlaphoz, kattintson ide>>>
Fotó: flickr.com
|