Sziklakert-Kertepites.hu

Kerttervezés
Written by Administrator
Sunday, 02 October 2011 16:22

Kerttervezés

A kerttervezés sokféleképpen elvégezhető.


Meglehet, hogy már találkozott az alábbi félresikerült kerttervezés egyikével:

•    Vannak, akik néhány sablonban gondolkodnak, szinte minden terepen ugyanazt a kertet építik meg.

•    Mások annyira meg akarnak felelni a megrendelőnek, hogy egy az egyben elkészítik azt a kert változatot, amit a vevő kér, függetlenül attól, hogy az valóban jól fog-e kinézni, passzol-e az adott terület adottságaihoz vagy sem.

•   Vannak olyanok is, akik elkészítenek ugyan egy jól megtervezett kertet, de annak ápolásával, utógondozásával már nem törődnek. Mi a végeredmény? A megrendelőt magára hagyják, aki mit sem ért a kert karbantartásához, így az egyszer elkészült gyönyörű kertből hamar elhanyagolt bozótos lesz.

5 meggyőző indok arra, hogy miért érdemes rám hallgatnia:

1.    Az előzetes infók beszerzése után, árajánlatomból megtudhatja, mire számíthat a kertépítéssel kapcsolatban. Munkálatok, határidők, árak forintra pontosan.

2.    Hasznos tanácsokat, gondozási tippeket kap minden újdonsült kerttulajdonos a saját kertjével kapcsolatos tudnivalókról.

3.    Nincs két egyforma terület. Mindig odafigyelek arra, hogy a talaj, a táj és a család adottságaihoz mérten alakítsam ki a kertet.

4.    Nem hagyom magára az elkészült kertet, annak utógondozását is szívesen vállalom.

5.    Nem csak kötelességből, hanem szívvel - lélekkel dolgozom.
 

Hogyan történik a kivitelezés?

1.    Űrlap kitöltése
Az űrlap segítségével történik az alapvető információ beszerzése.

2.    A helyszín megtekintése
Pécsett a kiszállás, helyszíni szemle, fotózás, tanácsadás, árajánlat készítés, együtt mindössze 5.000 Ft.

3.    Árajánlat elkészítése
A helyszín és a leendő kerttulajdonos céljainak megismerése után, javaslatot és pontos árajánlatot adunk, amit e-mail-en küldünk.

4.    Kertépítés
Az elfogadott ajánlat és terv után nekilátunk a kert megalkotásának.

5.    Tanácsadás
Az elkészült kertet nem hagyjuk magára. Minden újdonsült kerttulajdonost hasznos és gyakorlatias tanácsokkal látunk el annak érdekében, hogy a kert még sokáig megőrizze szépségét.

6.    Kertgondozás, kertfenntartás
Igény esetén alkalmanként vagy rendszeres kertgondozást, kertfenntartást biztosítunk.

Nincs megrázóbb élmény egy elhanyagolt, gondozatlan kertnél. Tegyen egy lépést azért, hogy Önnek mielőbb különleges, álomszép kertje lehessen.

 

Meseszép kertről álmodozik, csak épp nincs rá ideje?

Kérjen árajánlatot, hogy Önnek is szemet gyönyörködtető kertje lehessen: 20/945-45-49 vagy árajánlatkérési űrlaphoz, kattintson ide >>
 

 

Last Updated on Monday, 02 February 2015 11:07